Eszközök fejlesztése

Két Blackmagic kamerával gyarapodtam, melyekkel akár 6K-s film is készíthető, így idén nem csak lámpákat és grip-es eszközöket sikerült beszereznem, hanem kamerákat is melyeket utoljára két éve tettem.

Nagyjátékfilmes forgatás a gyulai várban

Több helyi szakmabelivel közösen készül új produkció egy magyar – román együttműködésben. A mostani projektben együtt dolgozom ifj. Jobbágy Zoltánnal, Tóth János Olivérrel, Maris Tiborral, Baranyai Tamással és sok más emberrel akik a technikai stábot segíti. Több híres színművész is részt vesz a forgatáson, most Koncz Gáborral volt egy jelenetünk. A utolsó 3 képet Incze László készítette, neki ez úton is köszönöm a werk-et!

Eszközpark fejlesztése

Szükségessé vált egy második kamera beszerzése, így, hogy előrelépés is történjék, az újabb Panasonic GH5S-re esett a választásom, mely gyengébb fényviszonyok mellett is megállja a helyét. Ezen kívül két Olympus Pro objektívet is vásároltam, melyek időjárásállóak, így kompromisszumok nélkül filmezhetek.